Sárgabarack

A sárgabarack az egyik legzamatosabb gyümölcs, amelynek finom ízén felül is sok pozitív hatása van szervezetünkre. Magas C-vitamin tartalmával segíti az immunrendszerünket a borús időkben is, magas víztartalma miatt pedig hidratál, és kalóriatartalma is alacsony marad, így ideális lehet diéta mellett is.  A sárgabarackból két-három szem már fedezi a napi A-vitamin-szükségletünket, ami pedig segíti a látás egészségének megőrzését, és serkenti a máj méregtelenítő működését. De a bőr, a fogak és a csontrendszer is meghálálják.

Őszibarack

Ha valakinek szép bőre van, azt mondjuk rá, hogy hamvas, akár a barack. És nem véletlenül, hiszen az őszibarack antioxidáns hatásának köszönhetően nem csupán a betegségek elleni védekezésben segít, de bőrödet is hidratálja, és megóvja a káros környezeti hatásokkal szemben. Ezentúl cinktartalmának köszönhetően a köröm és hajnövekedést is elősegíti. Pozitív hatásainak azonban itt még nincs vége: jót tesz a csontoknak, az emésztésnek, de még a szívnek is!

Alma

Az alma hazánk egyik legközkedveltebb gyümölcse, mely könnyen elérhető, és az év során bármikor beszerezhető. A zöldalma számos ásványi anyagot tartalma, például vasat, cinket, káliumot, stb., amelyek létfontosságúak az egészséges szervezet számára. A vas például növeli a vérben az oxigénszintet és serkenti az anyagcserét. A zöldalma ezentúl olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segítik a sejtek felépülését és megfiatalodását. Ezenkívül hozzájárul az egészséges és ragyogó bőrhöz is. Továbbá az antioxidánsok védik a májat és biztosítják annak megfelelő működését.

Birsalma

Te se hagyd ki a téli vitaminbombát, a birsalmát. Tudtad, hogy a birsalmának rengeteg jótékony hatása van? Magas a C-vitamin-tartalma, de A-, B1-, B2- és E-vitamin is van benne. Az ásványi anyagok közül vasat, foszfort, kálciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben, és kifejezetten magas a pektintartalma, mely segíti az anyagcserét és az ellenállóképességet.

Kaktuszfüge

Egy érdekes gyümölcs, amely nem régóta ismeretes kis hazánkban: a fügekaktusz gyümölcse. Ez a növény gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban. 17 fajta aminosavat tartalmaz, melyből 8 létfontosságú. Pozitív hatást gyakorol az anyagcserére és az emésztésre. A sivatagi kaktuszfélének testsúlyszabályozó, túlsúlyos embereknél testsúlycsökkentő hatása is van. Anyagcsere szabályozó hatása javítja mindennapi közérzetünket, növeli energiánkat.

Mangó

A mangó egy igazán különleges déli gyümölcs, amelynek talán nem is vagyunk tisztában csodálatos hatásaival. Amellett, hogy teli van rostokkal, A-provitaminnal, B1- és B2 vitaminnal és E vitaminnal, védi a gyomrunkat is. Cukorbetegség esetén is kiváló, ugyanis normalizálja a vér inzulinszintjét, és daganatos betegségek kialakulása ellen is hatékony. Magas antioxidáns tartalma emellett segít az öregedés lassításában és a sejtek regenerációjában.

Meggy

A nyár során rengeteg finomabbnál finomabb gyümölccsel tehetünk egészségünkért, szépségünkért és jó közérzetünkért. A meggy pedig az egyik legkiválóbb antioxidánsunk, amely nem csupán elijeszti a baktériumokat, de vértisztító hatással is rendelkezik. Ezen felül pedig a B vitamin összes formája megtalálható benne, így az idegeknek is jót tesz.

Szőlő

Ha egy tál szőlőt kiteszünk az asztalra megmosva, szinte biztos, hogy az ott ülők vagy épp arra járók elcsípnek egy-egy szemet – egész addig, amíg el nem fogy. Ez nem is csoda, hiszen a zamatos íz mellett gyógyító gyümölcsként tartjuk számon: Magas rosttartalmú gyümölcs, és rengeteg olyan vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, amelyek hatékonyak a daganatos- és a szívbetegségek elleni harcban. Amellett, hogy felturbózza az immunrendszeredet, a megfázás ellen is kiváló. A benne lévő cukrok miatt jó hatással van az izommunkára, de a szőlő nagyszerű gyulladásgátló is!

Áfonya

Ki ne szeretné az áfonyát? Egy könnyed, ízletes bogyós gyümölcs, amellyel legsűrűbben erdei gyümölcsök kavalkádjában találkozunk. Pedig önmagában is értékes tápanyagforrás. A kék bogyókban számos antioxidáns előfordul, melyek serkentik a kollagénszintézist, ami hozzájárul a bőr egészségéhez. Jó hatással van az immunrendszerre, antibakteriális és keringésjavító hatása is kiemelkedő. Mivel serkenti a kapilláris erek vérellátottságát, a szemre, a látásra is jó hatással van.

Körte

A körte egy klasszikus őszi gyümölcs, amelyre szinte senki nem mondana nemet. És azt tudjátok, mennyi remek hatása van a körtefogyasztásnak? Ez a gyümölcs ugyanis amellett, hogy tele van vitaminokkal, védi a csontjainkat, a látásunkat és a szívünket is. Már egészen kicsi kortól fogyasztható, mivel több kutatás szerint hipoallergén gyümölcs, azaz semmiféle allergiás reakciót nem okoz. A körtében található C-vitamin kifejezetten magas, de tartalmaz még B6 és K-vitamint is.

Málna

A málna az egyik legkedveltebb piros gyümölcs, amely titulust mind íze, mind jótékony hatásai miatt is kiérdemelte. A középkorban még nem elsősorban az ízéért, hanem gyógyító hatása miatt fogyasztották. Az eperhez hasonlóan ez a gyümölcs is kiváló vértisztító, de a vérszegénység ellen és lázcsillapításra is alkalmas. Az apró piros szemekben rengeteg A-, B- és C-vitamin, valamint számtalan ásványi anyag (pl. kálium, kalcium, foszfor) található.

Szamóca

A szamóca azon kívül, hogy ínycsiklandóan néz ki, illatos és zamatos, még sok más hasznos tulajdonságban bővelkedik. Első sorban kiemelnénk, hogy erősíti az immunrendszert magas C-Vitamin tartalmával. A benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően javítja a szem egészségét, és segít megelőzni a ráncokat. Az eperben lévő kálium sokat tesz a szív egészségéért, hiszen szabályozza a vérnyomást és a koleszterinszintet. A kismamák és születendő gyermekük egészségére nézve is hasznos folsavtartalma miatt.

Kivi

A kivi látványa mindenki ízlelőbimbóit beindítja, de finom íze mellett számos jótékony hatása van. A kicsi gyümölcsben a létfontosságú tápanyagok, az E-vitamin, a réz, a K-vitamin, a kolin, a magnézium és a foszfor nagy mennyiségben fellelhető.  A kiviben ráadásul több a C-vitamin, mint a legtöbb más gyümölcsben. Mindemellett pedig segít a bőrtónus javításában antioxidáns hatásának köszönhetően!

Lime

A zöld citrom, ismertebb nevén lime egy igazi vitaminbomba! A citromhoz hasonlóan a zöldcitrom is nagymértékben tartalmaz C-vitamint, így bátran használhatjuk immunrendszerünk erősítésre. De található benne B1- és B2-vitamint, foszfor, vas, kalcium és kálium is. Nagyon jó hatással van az emésztésre, és élénkítő hatású is. Sokan használják lázcsillapításra, valamint fertőtlenítésre.

Paradicsom

A paradicsom egy igazán különleges zöldség, melyet bármelyik hónapban szívesen fogyasztunk. A Szobi választékában is megtaláljuk a 100%-os paradicsomlét, melyet akár főzéshez használunk, akár magában fogyasztjuk, számos pozitív hatást fejt ki. Magas antioxidáns tartalma miatt segít a fiatal bőr megőrzésében, és a szabadgyökök lekötésében, ezáltal csökkentve a stresszt és a rákos sejtek kialakulásának esélyét. Magas C-vitamin tartalma segíti az immunrendszerünket a téli időszakban is, emellett pedig A-vitamint is tartalmaz. A csontjaink megóvásában is társunk lehet a paradicsom, mivel kalciumban és K-vitaminban is bővelkedik.